Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Budapesti Aszfaltprojekt (BUPAP)

Kálmán Attila Kult

„A történelem nem a könyvekben létezik” - turistaként a saját városunkban

Légy helyben turista! – buzdít a városi sétákat szervező Budapesti Aszfaltprojekt (Bupap) szlogenje. Lénárd Anna képzőművész ötletéből nőtt ki, azonban már régen nem egyszemélyes projektről van szó: egy kisebb állandó csapat és idegenvezetők egyre növekvő csoportja élteti. A séták vezetői és a résztvevők is jellemzően budapestiek, de valóban idegenvezetésről van szó: helyiként is csak rohanunk a városban, alig ismerjük múltját és titkait. Pedig bármelyik tér visszahódítható a turistáktól.

Tossenberger Adél Kult

Ha nincs az OTP-vezér, nincs Szomszédok

Több mint tíz év telt el azóta, hogy a Szomszédok családjai kiköltöztek a gazdagréti lakótelepről. Azóta fanklubok alakultak, a sorozat kultuszfilm, az ott elhangzott mondatok pedig kultikus mondatok lettek. És nemcsak azért, mert divat a retro és kellemes a nosztalgia, hanem mert most is ugyanazok vagyunk: Vágásiék, Takácsék és Mágenheimék. Alapvetően semmi sem változott. Gazdagréten jártunk.

Süddeutsche Zeitung-riport: A magyar bírák nem akarnak tovább hallgatni

Süddeutsche Zeitung-riport: A magyar bírák nem akarnak tovább hallgatni

Dessewffy Tibor: A mostani válság sok ajtót bezárt, de néhányat ki is nyitott

Dessewffy Tibor: A mostani válság sok ajtót bezárt, de néhányat ki is nyitott

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Magyar Péter szerint Orbán rájuk fogja uszítani a rendőrséget, a NAV-ot és az ÁSZ-t is

Magyar Péter szerint Orbán rájuk fogja uszítani a rendőrséget, a NAV-ot és az ÁSZ-t is

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Magával rántott több darut, és ráesett egy uszályra egy összeomló híd Belgiumban, több sérült van

Magával rántott több darut, és ráesett egy uszályra egy összeomló híd Belgiumban, több sérült van

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

A címlapról ajánljuk